Azt ígérted...
-Megjöttem, anya!-szaladt be a házba 13 éves fiam.-Hol vagy?
-A konyhában, kicsim.-kiabáltam ki a konyhából, mire az én gyönyörű Alain-em belépett a konyhába és adott egy nagy cuppanós puszit az arcomra.
-Mi volt ma a suliban?-kérdeztem, miközben felültem egy bárszékre, fiammal szembe.
-Új tesi tanárt kaptunk. Christophe Lemaitre a neve. Tök jó fej és azt mondta, hogy menjek el holnap egy atlétika edzését megnézni. Lát bennem fantáziát és szeretné, ha edzenék nála.-mondta kisfiam és nekem csak a tanár neve zúgott a fejemben. Christophe Lemaitre.
-Anya, azt mondtad 3 éve, hogy majd elmondod, hol van apa és egyátalán ki az apám, ha betöltöm a 13-mat. Elmeséled?-ült le újból a bárszékre, gyermekded kíváncsisággal szemében.
-Hát jó. Legyen. Elmesélem.-mondtam, majd visszaemlékeztem arra a napra, mikor 15 évesen egy fél évnyi olaszországi tartózkodás után, végre haza mehettem.
-Drágaságom!-fogadott apa, mikor a korom fekete, sötétített ablakú mercedes-ből kiszálltam, francia villánk udvarán.
-Szia apa!-köszöntem neki két puszival.
-Van egy jó és egy rossz hírem!-jelentette ki.-A jó, hogy mostanában nem kell huzamosabb időt olaszországban töltened a nagypapánál! A rossz pedig az, hogy itt maradsz velem és beírattalak egy itteni gimnáziumba.-tudatta velem a két hírt apa.
-Ó ne már! Muszáj?-nyafogtam.
-Igen, muszáj! Menj fel a szobádba és öltözz át! Jurij és Ivan nem sokkal utánad indultak el ide, egy óra múlva itt lesznek.-zárta rövidre a beszélgetésünk apa én pedig engedelmeskedtem neki. Felmentem a szobámba és a farmer-póló-dorkó összeállítást egy napsárga ruhára piros kiegészítőkkel cseréltem. Belenéztem a tükörbe és rá kellett jönnöm, hogy abszolút nem azt látom, ami vagyok. A tükörből egy gyönyörű gesztenye barna, hullámos hajú, fekete füstös keretbe foglalt kék szemű, cseresznyepiros ajkú, alacsony, homokóra alakú, 20 éves úrinő figyelt engem. Nem voltam 20 éves és nem voltam úrinő. Egy 15 éves lány voltam, akinek az apja nem mellesleg a francia drogmaffia feje.
-Adél! Kész vagy kicsim?-kiabált fel az emeletre apa. Tehát megjöttek. Nem válaszoltam csak a kezembe vettem a táskám és elindultam a lépcső felé. Lassan levonultam és üdvözöltem a lépcső alján rám várakozó két férfit.
-Üdvözlöm önöket!-mondtam halkan, visszafogottan, mire ők szintén köszöntek nekem.
-Kicsim, az úr itt Ivan Santorski és ő pedig a fia, Jurij.-mutatta be az előttem álló magas ősz hajú, barna szemű, átlagos arcú, armaniba öltözött férfit és a mellette álló szintén armaniba öltözött magas, kék szemű, fekete hajú, kreol bőrű, iszonyat helyes fiút apa.
-Igazán örvendek! Én Isabella Adél Estrada vagyok.-mutatkoztam be teljes nevemmel lehendő férjemnek és apósomnak.
-Szia! Én Jurij Ivanovics Santorski vagyok.-csókolt kezet Jurij.
-Én pedig Ivan Santorski.-csókolt kezet apja is.
-Most, hogy mindenki ismer mindenkit, mi lenne, ha ti kimennétek a kertbe beszélgetni, mi pedig felmennénk az irodámba?-kérdezte utasítva apukám. Mi Jurij-val kiindultunk a kertbe, ahogy apa kérte és elkezdett kérdezősködni tőlem.
-Mi a kedvenc ételed?
-Kétség kívül a rántott hús sültkrumplival. Neked?
-A Bolognai. Mi a kedvenc idő töltésed?
-Szeretek lovagolni, olvasni és zenét hallgatni. Neked?
-Dettó. Kedvenc banda?
-Tokio Hotel. Neked?
-Nekem is. Te hallottál róluk?
-Egy fél évig a nagypapámmal kellett laknom és sokat voltunk németországban. Voltam pár koncertjükön. Kedvenc könyv?-válaszoltam és egy úttal vissza is kérdeztem.
-Nincs. Neked?
-Sok van. Majd megmutatom. Szerinted nem ciki, hogy a szüleink döntik el, hogy kivel házasodunk össze?-kérdeztem elgondolkodva.
-Szerintem nem. Csak próbáljunk meg jól kijönni egymással és nem lesz gáz.-mondta, miközben a barokk stílusú kertben sétálva leültünk a kis kerti asztalhoz teázni.
-Cole! Hozz légyszíves nekünk 2 teát!-szóltam Colette-nek, a szobalánynak.
-Igenis, kisasszony!-válaszolt és egy tálcával a kezében indult a konyhába.
-Te amúgy hány éves vagy?-kérdeztem tőle.
-17. Te meg 15, ugye?!-válaszolta egy gyönyörű mosolyt felém dobva.
-Pontosan. Köszönjük Cole!-mondtam, miközben a szobalány lerakta elénk a teát. Megittuk és felmentünk a szobámba. Kedves srác volt, de akármilyen helyes is volt, valahogy nem éreztem a kémiát kettőnk közt. Szerintem ő is így volt ezzel. Feküdtünk egymás mellett az ágyon és fogtuk egymás kezét. Erre nyitott be apa és megelégedést láttam az arcán.
-Sziasztok! Bocsássatok meg, hogy zavarok, de Jurij, apád indul haza!-mondta apa, mire Jurij felállt és elköszönt.
-Köszönöm szépen ezt a délutánt! Remélem hamarosan találkozunk.-mondta és kezemet fogva nyomott két puszit az arcomra.-Viszont látásra uram!-fogott kezet apával és kilépett az ajtón.
-Na, milyen volt?-kérdezte apa.
-Jó fej. Kedves, aranyos, de nincs meg a kémia. Szerelem sose lesz belőle, de muszáj leélnünk egymás mellett az életünk.-válaszoltam őszíntén, majd ránéztem a telefonom kijelzőjére. Fél 7 volt.-Fürdök egyet.-mondtam apának, érzékeltetve vele, hogy magányra vágyom.
-Értettem a célzást. A dolgozó szobában leszek.-mondta és kilépett szobám ajtaján. Engedtem egy hatalmas kád vizet és beleültem. Egy órát áztattam magam, aztán kimásztam, belebújtam sejem hálóingembe és sejemköntösömbe, laza lófarokba fogtam a hajam és lementem az ebédlőbe. Megvacsoráztam egyedül, mivel apa dolgozott, és visszamentem a szobámba. Bebújtam hatalmas franciaágyamba és tv-t néztem. Bekapcsolt tv-nél aludtan el és arra ébredtem éjfél körül, hogy a szemembe világít. Kikapcsoltam és aludtam tovább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése