Más világ (1)

Egy ismerős illat

-Rebeka, itt van Scott.-jött be szobámba az egyik halandó zsoldosom.

-És?-vontam fel szépen ívelt szemöldököm.

-Szeretne önnel beszélni!-mondta és megvárta, hogy kisuhanjak az ajtón.

-Szia Scott!-köszöntem testvéremnek. Scott nem az igazi bátyám volt, de az alkotónk, a vámpíranyánk ugyan az, tehát testvérek vagyunk.

-Hugi, baj van!-tért egyből a lényegre.-A klánod két tagja túlságosan is felhívja magára a figyelmet. Az emberek ezt nem fogják sokáig tűrni!-figyelmeztetett.

-Craig és Stacy?-kérdeztem, mivel folyton velük van a baj.

-Pontosan! Félek, hogy Auron észreveszi. Kérlek tegyél valamit!-mondta ijedten. Nem gondoltam, hogy ennyire fél Aurontól. Auron a legősibb vámpír. Ő olyan nekünk, mint a halandóknak Isten vagy Allah....annyi különbséggel, hogy Auron "él" és nagyon szigorúan veszi az átváltoztatásokat és a "rejtéjes" haláleseteket……és az utóbbiból mostanában errefelé sok van!

-Nyugodj meg! Nem fogom, hagyni, hogy a klánomnak baja essen emiatt a két önző, mohó vadbarom miatt!-húztam mosolyra a számat, kivillantva tökéletesen fehér fogaim és agyaraim.

-Szólj, ha kell segítség!-mosolygott ő is.

-Rendben, de most elmegyek sétálni egyet!-öleltem meg, majd otthagytam.

-Sétálok egyet, Misa!-mondtam a recepciósnak és kiléptem a vakítóan fényes utcára. Miért vagyok én erre ítélve? Miért kell az örökkévalóságon át szenvednem azért, mert képes vagyok érezni? Ahogy így gondolkodtam, bementem egy bárba. Ismerős illat csapta meg az orrom, ami biztosított róla, jól számoltam. Ez az ismerős illat halott szerelmem illata volt. Leültem a bárpulthoz és rendeltem egy italt magamnak, majd körbepásztáztam a helyet. Egy ismerős arcvonást kerestem, egy ismerős hangot, egy ismerős mozdulatot, de amit találtam, arra abszolút nem számítottam! Ismerős kacaj zavarta meg öszpontosításom. Ő az! Arcvonásai, illata, hangja ugyanolyan, haja hosszú fekete afrofonat, piercing van a szájában és gyönyörű mandulavágású szeme van.

-Hé, Tom! Kinézett magának az a csaj!-intett felém a mellette álló srác és a fülébe súgta.

-Nem gyenge eresztés!-biggyeztette le ajkát a Tomnak nevezett srác.-Szoríts!-pacsizott le haverjával és elindult felém. Én egy szégyellős mozdulattal visszafordultam a pulthoz és belekortyoltam az italomba.

-Szia szépségem!-ült le mellém és arcomat egyből elöntötte a forró bizsergés. Ha nem lettem volna halott, most biztos elpirultam volna, de így csak bizsergett jéghideg bőröm.

-Szia!-köszöntem neki.

-Tom Kaulitz.-nyújtott kezet.

-Rebeka Laurens.-fogtam kezet vele.

-Nem vagy te túl fiatal az alkoholhoz?-kérdezte.

-Nem. Már nagykorú vagyok.-mosolyogtam.

-Csatlakozhatok hozzád?-kérdezte kedvesen.

-Csak nyugodtan!-válaszoltam és elvettem a magam melletti székről a táskám.

-Német vagy?-kérdezte.

-Nem. Angol vagyok, de nagyon régóta itt élek.-válaszoltam és belegondoltam, milyen sok idő telt már el azóta, hogy legutóbb visszajöttem Amerikából.

-És nincs honvágyad?-kérdezte kedvesen, de az aurája elárulta. Nem érdekli igazából, hogyan érzek, csak egy újjabb skalpra hajt. Na ezt nem fogja megkapni tőlem!

-Jobban szeretem Németországot.-válaszoltam unottan. Ismerős hangra lettem figyelmes. Craig és Stacy lépett be a bárba.

-Szia Rebeka!-mondta Craig, mikor észrevett. Ugyan 10 méterre volt, de tökéletesen hallottam.

-Mi? Hol van Rebeka?-nyávogta Stacy.

-Ott!-bökött fejével felém Craig.

-Hahó....te figyelsz rám?-integetett nekem Tom.

-Igen! Bocsi....mostmár figyelek.-válaszoltam.

-Ismered őket?-kérdezte és Craigék felé bökött fejével.

-Igen. A srác a rokonom.-válaszoltam.

-O-oda akarsz menni? Miattam nem kell maradnod!-mondta.

-Hidd el, ha menni akarok, megyek!-válaszoltam és megittam enyhén alkoholos italom.-És most menni akarok, de nem egyedül!-álltam fel és kezénél fogva magam után húztam.

-Merre menjünk?-kérdezte az utcán.

-Nem tudom. Csak sétáljunk!-válaszoltam.

-Rendben. Amúgy felismertél?-kérdezte. Egy pillanatra az ütő is megállt bennem. Lehetséges, hogy tudja, ki vagyok? Lehetséges, hogy tudja, ő ki volt előzőéletében?

-Miért? Ki vagy?-kérdeztem zavartan.

-Hahóó! Tom Kaulitz, Tokio Hotel? Nem ismerős?-mutatott magára felháborodva.

-Bocsi. Nem szoktam tv-t nézni.-válaszoltam.

-De rádiót csak hallgatsz?!-kérdezte.

-Nem. Nem szeretem.-ráztam a fejem.

-Okés. Akkor elmondom.-mondta megértően.-Van egy Európakedvence banda, a Tokio Hotel és én ennek a gitárosa vagyok.-ismertette magát.

-És szeretsz zenélni?-érdeklődtem.

-Imádok!-jelentette ki. Megbabonázott az energia, ami áradt belőle. Az illata, a hangja, a viselkedése! Egyszerűen megőrülök tőle!

-És te mit csinálsz?-kérdezte.

-Magántanuló vagyok.-mondtam a legegyszerűbb választ.

-Aha. És az jó?-kérdezte.

-Elmegy egynek.-válaszoltam elgondolkozva.

-Merre laksz?-kérdezte.

-A 13. utcában. Mert?-kérdeztem vissza.

-Haza kísérlek.-jelentette ki ellentmondást nem tűrve.

-Rendben. Itt jobbra!-mutattam a sarokra. Némán lépkedtünk egymás mellett egészen a házig, ahol rejtőzködött klánom.

-Köszi, hogy haza kísértél!-pusziltam arcon, mikor beléptem az ajtón.

-Nem akarsz behívni?-kérdezte.

-Most nem. Majd máskor!-fúrtam tekintetem mélyen az övébe.

-Lesz máskor?!-értetlenkedett.

-Lesz!-jelentettem ki magabiztosan.

-Én nem olyan fajta srác vagyok, aki megy egy csaj után, te pedig nem tűnsz nyomulósnak! Hogy találkozunk megint?-kérdezte.Rántottam egyet a vállamon és csak ennyit mondtam:-Fogunk!-majd beléptem a házba.

-Rebeka!-szólt Shit.

-Mondd!-öltöttem magamra az alfa szerepet.

-Van itt valaki.....beszélni akar veled.-mutatott a konyha felé. Nem válaszoltam, csak a konyha irányába indultam. Marcus, Auron hóhéra ült a konyhában.

-Marcus!-öleltem magamhoz.-Mi szél hozott erre?

-Két tagja a klánodnak, kedvesem.-jelentette ki.

-Craig és Stacy?-kérdeztem.

-Itt az utasítás.-tett le elém egy papírt, amin Auron díszes kézírása díszelgett. "Craig Willis és Stacy Müller azonnal kivégeztetik túlzott figyelem felkeltés és tiltott átváltoztatás miatt."

-Nem ellenkezem.-tettem fel a kezem.

-Hé! Megjöttünk!-vágta be maga mögött a bejárati ajtót Craig.

-Gyertek ide!-mondtam és egy pillanat múlva már mindketten a konyhában voltak.

-Ő Marcus. Hóhér.-mutattam be. Stacy szeme elkerekedett, Craig pedig védelmezőn maga mögé húzta a lányt.

-És most miért van itt?-kérdezte csak a formaság kedvéért.

-Mert nagyon sok baj volt veletek. Auron halálra ítélt titeket.-jelentette ki jéghidegen.-Stacy, Craig és Rebeka! Fáradjatok utánam!-indult a pincébe.

-Rebeka!-szólt Craig.-Most mi lesz?-kérdezte. Megrántottam a vállam és ráztam egyet a fejemen, jelezve, hogy nem tudom.

-Stacy. Te vagy az első!-vette fel fekete köpenyét.

-Neeem! Nem hagyom!-ugrott elé Craig.

-Rebeka, te teremtetted mindkettőt?-kérdezte Marcus.

-Csak Craiget-válaszoltam.

-Stacy Müller. A mai napon túlzott figyelem felkeltés miatt azonnali halálra lettél ítélve.-mondta, miközben két társa lefogta, egy pedig az én segítségemmel Craiget. Megfogta a fejét és lassú de erőteljes mozdulattal húzta felfelé. Stacy egy idő után sikított a fájdalomtól, erei kirajzolódtak a nyakán, Craig pedig vergődött erős szorításunkban.

-Neeeeeem!-ordított, mikor Stacy feje elrepült.

-Tssssss!-fogtam mellkasomhoz fejét.

-Rebeka! Craig a te fiad, te döntöd el, hogy megbünteted te, vagy lemondasz róla és megbüntetem én!-mondta Marcus.

-Craig, mit szeretnél?-kérdeztem.

-Stacyvel lenni!-zokogta.

-Megteszem én!-mondtam.

-Rendben. Az én dolgom itt véget ért. Craig büntetéséről te döntesz!-húzta fejére a köpenyét, majd elsuhant.

-Craig!-fordítottam magam felé fejét.-Én nem foglak téged megölni. Megértem, hogy szereted Stacy-t, de nem ő a maté*-d!-osztottam meg vele egy régebbi látomásom.

-Láttad?-kérdezte reményteljes arccal.

-Egy hónappal ezelőtt. Ezért akartam megakadályozni Stacy átváltoztatását.-vallottam neki színt.-Gyere! Menjünk fel!-fogtam kézen.

-És Stacy-vel mi lesz?-kérdezte a kettészakított holttestet nézve.

-Elintézik. Mint minden halottunkat.-húztam ki a kriptából.

-Nem tudom mit tettem volna nélküled!-ölelt magához.

-Én tudom. Ott feküdnél Stacy mellett.-suttogtam magam elé bámulva.

-Menj aludni! Már lenyugodott a nap!-utasítottam szobájába.

-Jó éjszakát, anyám!-adott egy puszit a homlokomra. Craig és az én esetem nagyon furcsa. Sokkal idősebb vagyok tőle, de kinézetre úgy nézünk ki, mintha a bátyám lenne, viszont, aki be an avatva ebbe a dologba, az tudhtja, hogy én vagyok az anyja……legalább is a vámpíranyja.