Más világ (2)

Egy éjszaka

-Este elmegyünk bulizni?-kérdezte Cornelia, egyetlen megbízható barátnőm.

-Menjünk.-válaszoltam magam elé bámulva, hátha látok valamit azzal kapcsolatban, hogy Tom mit tervez mára. Akármilyen erősen koncentráltam, nem láttam semmit. Kicsit megijedtem, hogy nem fogunk összefutni, de Corneliának mindig vannak ötletei.

-Merre találkoztál Bastian reinkarnációjával?-kérdezte izgatottan.

-A sarkon lévő bárban. Meddig maradsz?-kérdeztem.

-Még ezen a héten tuti, aztán meglátom.-válaszoltam, majd kiment a szobámból. Odasuhantam a szekrényemhez és elővettem egy ruhát, amit tökéletesnek találtam az alkalomra. Miután ezzel kész lettem, átmentem Craighez.

-Kopp-kopp!-dugtam be fejem a résnyire kinyitott ajtón.

-Gyere!-sóhajtotta.

-Tudom milyen szar érzés!-öleltem magamhoz.-De jobb lesz!-néztem arcára reményteljes arccal.

-Nem lesz jobb!-feszítette meg egész testét, majd sóhajtott egy nagyot.

-De. Jobb lesz!-bólogattam szavaimat ezzel megerősítve.-Gyere el velünk ma bulizni! Muszáj!-öleltem magamhoz.

-Láttál valamit?-kérdezte és felcsillant szemében a remény.

-Láttam.-jelentettem ki és kimentem a szobából. Vártam z estét, ugyanis Craig meg fog ismerkedni a mortel-jével. Tomról viszont semmit nem látok. Ez nagyon aggaszt. Eddig mindig mindent láttam, de most nem, most semmit! Gyorsan eljött a sötétedés pillanata. Megbeszéltem Corneliával, hogy mielőtt elindulunk bulizni, vacsorázunk. Felvettem pár kényelmes göncöt és Corneliával és Craiggel az oldalamon elindultam vadászni.

-Magaddal kapcsolatban láttál valamit?-puhatolózott Craig.

-Semmit. Remélm, hogy egy idő után majd látok!-mosolyodtam el kényszeredetten.

-Nézzétek csak!-mutatott két részegen imbolygó srácra Cornelia.

-Fincsinek tűnnek!-villantott ki szemfogait Craig miközben megnyalta a fogait. Már én is rákészültem a támadásra, mikor elég közel kerültek hozzánk ahhoz, hogy én is felvegyem támadó testhelyzetem.

-Alfa.-engedte át a kezdeményezés lehetőségét Cornelia. Kivillantottam szemfogaim és elindultam a két férfi felé.

-Héé!! Szia, cica!-szólt oda az egyik.-Nem vagy szomjas, nyuszóka?-kérdezte, mikor odaért hozzám és felém tartotta a kezében lévő sört.

-De!-húztam ördögi mosolyra számat.-Nagyon is.-tettem hozzá vészjósló hangon és beleharaptam nyaki ütőerébe. Felordított a férfi, majd a fémes ízű, meleg folyadék átáramlott számba. Kövér kortyokban nyeltem éltető nedűmet, majd, mikor kiszívtam teljesen betettem egy konténerbe. Eközben Cornelia és Craig együtt étkeztek a másik férfiből. Ők is ugyan azt tették, mikor végeztek, mint én, majd jóllakottan mentünk haza. Otthon átvettük bulizós ruhánkat és elindultunk egy szórakozóhelyre.

-De csini vagy!-dicsért meg Craig.

-Köszönöm! Induljunk!-mondtam és elindultam a kocsihoz. Az út cirka 10 perc volt és már ott is voltunk kedvenc szórakozóhelyünk előtt. Az ajtón neonrózsszín tábla ékeskedett, amire ez volt írva: „Figyelem! Kívülállóknak is nyitva!”. Erre azért volt szükség, mert így a bár vezetőségének nem kellett semmilyen felelősséget sem vállalnia az esetleges balesetek miatt. A bejáratot két nagydarab őr vigyázta, de igazából csak dísznek voltak ott, mert boldog-boldogtalant beengedtek. Nem érdekelte őket, hogy 13 vagy 19 éves, fiú vagy lány, annyi volt a lényeg, hogy legyen belépője.

-Miss. Laurens!-hajoltak meg előttem.-Fáradjanak be és szórakozzanak kedvük szerint!-tessékeltek be minket. Szerettem a vámpír létben, hogy még ezek a kétajtós szekrények is féltek tőlem. A táncérre belépve elkezdtem átszellemült, lassú mozdulatokkal ide-oda ringatni csípőm. Craig beállt mögém és elkezdett táncolni velem. Hírtelen fura érzés fogott el. Éles nyilalás hasított mellkasomba, éreztetve velem, hogy Tom a közelemben van. Cornelia-t kezdtem el keresni és egy pillanat múlva meg is találtam egy asztalnál flörtölni egy 25 éves körüli sráccal. Szememmel elkezdtem kutakodni Tom után, de nem láttam sehol. Villámcsapásként söpörtek el szemem előtt a látomásom képei.

-Egy magas, csinos szőke lány. Kb. 18 éves.-mondtam Craignek, látomásom képeit.- Táncol…..vörös rúzs……arany miniruha…..hófehér bőr….sötétbarna szem.- Elkezdtem kutakodni szememmel, megkönnyítve ezzel Craig dolgát.-Ott!-mutattam egy, a pultnál nevetgélő lányra.- Menj!-löktem meg Craig-et, majd még egy pillanatig figyeltem őket és elégedett mosollyal nyugtáztam, mikor a lány megengedte, hogy leüljön mellé. Tekintetem elfordítottam tőlük és saját feladatomra koncentráltam. Megtalálni a tömegben Tomot. Már azt hittem, nem fogom megtalálni, mikor a hátam mögé beállt valaki és elkezdte ütemesen ringatni a csípőjét az enyémmel együtt. Nem kellett hátranéznem ahhoz, hogy tudjam ki az. A méregdrága armani illat, ami keveredett testéből áradó illatával elárulta.

-Szia Tom!-köszöntem neki, magam elé bámulva.

-Szia Rebeka! Attól féltem, hogy nem ismersz majd fel.-köszönt vissza és kezét a combomra csúsztatta, hogy könnyebben irányítsa mozgásom.-Mizu?-kezdeményezett beszélgetést.

-Semmi különös. Veled?-kérdeztem vissza.

-Velem se. Nem félsz?-kérdezte.

-Mitől?-értetlenkedtem.

-Ide kívülállókat is beengednek. Nem félsz tőle, hogy összeakadsz eggyel?

-Buta Tom!- gondoltam magamban.- Ha félnék, szerinted itt lennék?-kérdeztem a magam „hülye vagy te!” stílusában.- Te nem félsz?-folytattam társalgásunk.

- Nem. Felém fordulsz?- fordított maga felé csípőmnél fogva.

- Egyszerűen nem félsz a kívülállóktól vagy csak nem félsz összeakadni eggyel?- forszíroztam tovább a kérdést.

- Nem félek tőlük. Bár még eggyel se találkoztam, de ezt igazából nem tudom, mert nem lehet őket megkülönböztetni az emberektől!- morfondírozott. Lassúra váltott a zene és belekapaszkodtam Tom nyakába. – Igazad volt!- suttogta nyakamba.

- Miben?- dünnyögtem nyakába.

- Nem kellett összebeszélnünk, és találkoztunk!- nevetett fel harsányan.

- Szomjas vagyok. Mindjárt jövök!- mondtam neki és elindultam a bárpult felé, de ő elkapta a kezem és jött velem.

- Én fizetem!- mondta.

- Sziasztok! Mit adhatok?- kérdezte a pultos fiú.

- Egy sört és…..neked mit?- fordult felém Tom.

- Tudod, miket szeretek! Varázsolj egy koktélt!-mondtam Bennek, a pultosnak.

- Oké, Rebeka!- kacsintott rám.- Szólj, ha kell más is!- hajolt közelebb hozzám és szinte némán suttogott.

- Rendben!- mondtam színtelen hangon. 3 perc múlva már a koktéljainkat szürcsöltük.

- Mit súgott a pultos srác?- kérdezte Tom.

- Azt, hogy szóljak, ha unom a társaságod!- kacsintottam rá.

- Nem lépünk le?- vetette fel az ötletet Tom.

- Lépjünk!- válaszoltam, majd kiittam gyorsan a poharam tartalmát és küldtem egy körsms-t Cornelia-nak és Craig-nek, hogy holnap találkozunk otthon. Megfogta Tom a kezem, majd elhagytuk a szórakozó helyet. Egy sikátoron mentünk éppen keresztül, mikor megkérdezte: -Te találkoztál már kívülállóval?

-Igen. És te is!- suttogtam, miközben mellkasánál fogva a falhoz nyomtam testét.

- Ezt te honnan tudod? Még én se tudom!- mondta, miközben hagyta, hogy csókolgassam nyakát. Nem válaszoltam. Magához rántott derekamnál fogva és megcsókolt. Ugyan az a csók, ugyan az az eufórikus hangulat, borsódzott a hátam minden egyes csóknál, amit adott.- Nem messze lakom.- mondta és sietős léptekkel elindult a lakása felé. Kb. 3 perc múlva megérkeztünk a Kaulitz villába és rohamgyorsasággal mentünk fel a szobájába. Ahogy kattant a zár, hozzányomott a falnak és elkezdett csókolgatni és vetkőztetni.

-Várj!- állítottam le egy pillanatra, mert tudta, hogy el fogom veszíteni a fejem.- Azt kérdezted, honnan tudom, hogy találkoztál vámpírral. Innen!- mondtam és vámpírsebességgel cseréltem helyet vele és elkezdtem csókolgatni lassan, érzékien.

- Anyám!- nevetett.- Te…..v….vámpír vagy?-kérdezte meglepődve.

-Csak azért, mert úgy nézek ki, mint egy angyalka nem biztos, hogy az vagyok!- néztem rá csábosan, majd megvártam, hogy ő tegye meg ezek után az első lépést.

- Mennyire biztos, hogy nem fogsz bántani?- kérdezte.

- Nem tudom. Ettem már ma, de fogalmam sincs!- vallottam be.

- Aludj itt!- húzott az ágy felé. - Semmi más, csak alvás és beszélgetés. - mondta kicsit kérlelőn.

- Rendben, kérdezz!- mondtam, miközben visszahúztam ruhám cipzárját.

- Mióta vagy vámpír? – kérdezett rá arra a dologra, ami a legjobban érdekelte.

- Egy ideje. – nevettem.

- De mégis! 10 éve?- kérdezte. Csak mosolyogva ráztam a fejem, nem válaszoltam rá. – 20 éve? – kérdezősködött tovább.

- Még nagyon hideg!-nevettem.

- 100 éve? – kérdezett tovább.

- Maradjunk annyiban, hogy nekem nem sötét a középkor!- nevettem fel.

- De hisz az már nagyon sok ideje volt! – kiáltott fel és biztos voltam benne, hogy, ha ivott volna épp valamit, rám köpte volna.

- 1537 éve kezdődött. - nevettem.

- Na jó! Ne köntörfalazz! Hány éves vagy? – parancsolt rám.

- 1289. – nevettem, mikor belegondoltam, hogy milyen idős is vagyok.

- Hú! A nem kevés!- nevetett. Hogy miért mondtam el? Mert tudom, hogy a mortel-immortelle kapcsolat kezd kialakulni közöttünk. – És mikor változtál át? – érdeklődött.

-18 éves koromban. 742-ben. Egy Anaztazia nevű vámpír változtatott át, hogy bosszút álljon Auron-on. Aztán gondomat viselte, hogy nehogy túl hamar meghaljak. Azt akarta, hogy Auron minél tovább szenvedjen. És a terve bevált. Aztán átváltoztatta Scott-ot. Mikor ezt megtudta Auron, megölte Anaztazia-t és én Auronnal éltem 300 évig. Addig nem is beszéltem Scottal. Egy idő után megkerestem és szemmel tartottam, mert nem volt erőm elhagyni Auront, de 120 éve leléptem tőle és 110 évig Scottal éltem.- meséltem neki.

- Ki az az Auron?- kérdezősködött tovább.

- Auron a legősibb vámpír. Ő az atyja minden élő vámpírnak. Mármint az ő leszármazottjai vagyunk mindanjian.- világosítottam fel.

- És miért voltál neki olyan fontos?

- Mert én voltam a mortel-je. A halandó párja.- magyaráztam, de mikor láttam értetlen ábrázatát, folytattam a felvilágosítást.- Minden vámpírnak van egy párja a halandók közül. Ők a mortel-ek. A vámpír érzi, mikor a mortel-je megszületik és azt is, mikor meghal. Mikor megszületik, a vámpír is újjá születik. Ebben az évben a legerősebb a vámpír. Mikor meghal, a vámpír vár. Vár a reinkarnálódásra. Ha pedig vámpírrá változik a mortel, minden érzelmi kapcsolat megszakad a vámpír és közte, mivel onnantól kezdve ő is egy immortelle.- világosítottam fel.

- Neked van mortel-ed? – kérdezte elgondolkozva.

- Van. Pontosabban, már megszületett. Kb. veled egy idős lehet. – hazudtam kicsit.

- És milyen érzés, mikor találkozol a mortel-eddel? – faggatott tovább.

- Mindig más, de általában nagyon jó. Úgy érzed, hogy megint van értelme élned……már amennyire ez élet……és nagyon elszántan próbálkozol megszerettetni magad vele. Aztán ez vagy sikerül vagy nem!- nevettem fel harsányan.

- És a mortel mindig viszonozza a vámpír érzéseit?

- Nem. Neki van választása!- kiáltottam fel.

- El fogok aludni. – ásított egyet.

- Azt jól is teszed, mert fél 4 van! – simítottam végig fején.

- Itt maradsz velem? –dünnyögte.

- Itt. Kereshetek egy pólót a cuccaid között? – suttogtam.

- Csak nyugodtan! – nyöszörögte, majd elaludt. Gyorsan átöltöztem, majd bemásztam mellé az ágyba és én is elaludtam.